CUKORBETEGEK ÉTRENDJE

Ez a honlap a cukorbetegségben szenvedőknek készült. Leginkább a diabetikusok központi problémáján, vagyis a megfelelő étrend megválasztásában nyujt segítséget.

A CUKORBETEGSÉG KÉT FAJTÁJA


Az ifjúkori cukorbetegség

gzermekkori.jpg

Bár sok gyermeknek van szerzett hajlamossága a vércukorszint ingadozására, a diabéteszt nem lehet veleszületett rendellenességnek tekinteni. A kisgyermekkori cukorbetegségnek természetesen erős a genetikai háttere, de a feltételezések szerint az egyéni testfelépítésnek és a nem megfelelő táplálkozásnak  komolyabb jelentősége lehet a cukorbetegség létrejöttekor, mint az örökletes tényezőknek.

     Kisgyermekek körében sokkal gyakoribb a cukorbetegség, mint bármely ismert veleszületett rendellenesség. A nyitott gerinc, a farkastorok, a dongaláb, a Down- kór stb. az élveszülések kevesebb mint 5 százalékát érinti, míg a cukorbetegek a teljes népesség 30 százalékát teszik ki- igaz, hogy ebben már a felnőttkorban szerzett cukorbetegséget is beleszámoltuk. Hiba lenne tehát a cukorbetegséget veleszületett rendellenességnek tartani. Tény, hogy valakinek a születéskor fokozottan érzékeny lehet a hasnyálmirigye, s ha ő sok finomított cukrot fogyaszt, ez egyre komolyabb működési zavarokat, majd pedig végül cukorbetegséget okozhat nála. Mivel az ifjúkori diabétesznél gyorsan alakul ki az inzulinfüggő állapot, a páciensek gyakran alultápláltak.


Cukorbeteg szülő vagy nagyszülő

l

Fokozott érzékeny hasnyálmiriggyel született gyermek

l

A finomított cukorra érzékeny hasnyálmirigy

l

Hajlam a súlyveszteségre

l

Inzulinhiány

l

Cukorbetegség




A felnőttkori cukorbetegség

idoskori.jpg

 A felnőttkori cukorbetegségben szenvedők közül soknak a kórtörténetében szerepel az alacsony vércukorszint. Paradoxonnak tűnhet, de a cukorban gazdag, finomított élelmiszerekből álló étrend a hasnyálmirigy túlmüködéséhez, majd végül a kimerüléséhez vezethet. Inzulinfelesleget termel (amely alacsony vércukorszinttel jár), ezt pedig fokozatosan kialakuló inzulinhiány. (diabétesz) követi. A mirigy túlzott stimulációjának, majd később a kifáradásának a jelensége megfigyelhető más glanduláris (vagyis mirigyekkel kapcsolatos) problémák esetében is, főleg az adrenalin - és a pajzsmirigyet illetően. Az a felnőttkori cukorbetegségben szenvedő páciens, aki évek óta terheli a cukorszint szabályozó rendszerét azzal, hogy sok kávét, alkoholt és finomított szénhidrátot fogyaszt, gyakran túlsúlyos, így nyilvánvaló a cukorbetegség és az elhízottság közötti összefüggés.

     Számos páciens, aki hypoglycaemiában szenved olyan tünetekkel, mint a migrén, az asztma stb., örömmel tapasztalhatja, hogy amint negyvenes- ötvenes éveinek a végére ér, fokozatosan csökkennek a panaszai. Állapotuknak a javulása csak illúzió, hiszen amint a hasnyálmirigy kevéssé hatékonnyá válik, a vércukorszint túl alacsonyról túl magasra szökken, és ez már cukorbetegséget jelent.

     Ez a folyamat fokozatos, általában több évig is eltart, és sok olyan betegnek, aki felnőttkorban szerezte a cukorbetegséget, már önmagában az étrendjével is szinten lehet tartani vagy javítani lehet az állapotát, illetve az is lehetséges, hogy az étrendi kezelést szájon át szedhető gyógyszerekkel kombináljuk, anélkül, hogy inzulinterápiát vennénk igénybe. A folyamat megfordíthatósága hangsúlyosabb, mint a fiatalkorban szerzett cukorbetegség esetében. Mivel a diabétesz korai stádiuma rendszerint tünetmentes, a migréntől vagy asztmától szenvedő beteg igen helytelenül azt szokta feltételezni, hogy javul az állapota. Ugyanígy számos idős cukorbetegnek a kórtörténetében szerepel migrén vagy más hypoglyaemiás tünet.


Cukorbeteg szülő vagy nagyszülő

l

fokozottan érzékeny hasnyálmiriggyel született gyermek

l

Édesség iránti vágy, illetve cukorban gazdag étrend

l

Hízásra való hajlam

l

A zsírfelesleg következtében gyenge inzulin- felhasználás

l

Hypoglycaemia

l

Cukorbetegség



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 10
Heti: 73
Havi: 394
Össz.: 1 001 427

Látogatottság növelés
Oldal: A cukorbetegség két fajtája
CUKORBETEGEK ÉTRENDJE - © 2008 - 2024 - cukorbetegek.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »